FÉSZ

Elérte legmagasabb pontját a kaposvári uszoda

Bokrétaünnepet tartottak Kaposváron, a 2017 júniusa óta a BMSK Zrt. beruházásában 4,5 milliárd forintból épülő uszodában. Az ünnepségen elhangzott, hogy a Fertődi Építő Zrt. és a Magyar Építő Zrt. konzorciumában zajló kivitelezés során mostanáig már bedolgozásra került 7200 köbméter beton és 680 tonna betonacél, valamint elhelyezték az épület 16 db, 49 méter hosszú főtartóját is.

A két fővállalkozón kívül a bokrétaünnepségen köszönetet mondtak az alábbi alvállalkozóknak is:

  • tervező: Artker Stúdió
  • földmunka: Bamax Kft.
  • mélyalapozás: PBM Mélyépítő Kft.
  • szerkezetépítés: Ács-Bau 1988 Kft.
  • ragasztott fatartók készítése: Sokon Kft.
  • tető- és oldalfal héjazás: Metál Hungária Holding Zrt.
  • épületgépészet: Kozma Kft.
  • vízgépészet: Kerex Kft.
  • elektromos munkák: Thermo-Dizayn Kft.

Köszöntőt mondott a sportolók nevében Virovicz Richárd, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola vezetőedzője, aki hatalmas mérföldkőnek nevezte az építkezést a Dél-Dunántúl életében. A tíz pályás medence lehetővé teszi majd, hogy a gyerekek szebb jövőkép és jobb körülmények mellett készülhessenek, s nem kell majd több órát utazni a nagy versenyekhez.

                          


 

A bokrétára szalagot kötött a város nevében Szita Károly polgármester, a Németh István Program szalagját pedig az alpolgármesterek, Borhi Zsombor és Dér Tamás kötötték fel. A kivitelezők részéről Kassai Zoltán, a FÉSZ vezérigazgatója és Szikszai Zoltán, a Magyar Építő elnök-vezérigazgatója helyeztek el szalagot. Szalag került a bokrétára továbbá Gelencsér Attila, Kaposvár országgyűlési képviselője, valamint a következő sportolók képviseletében is:

  • Kaposvári Sportközpont és Sportiskola (úszók),
  • Kaposvári 1. MCM-Diamant Adorján Sportegyesület (uszonyos és búvárúszók),
  • Kaposvári Vízilabda Sport Club,
  • Kapos Dynamic Sport és Szabadidő Egyesület (szinkronúszók),
  • Kaposvári Arena Senior Vízilabda és Úszó Klub.
forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2018/09/elerte-legmagasabb-pontjat-a-kaposvari-uszoda