FÉSZ

Bokrétaünnep – Tető került az új uszodára

A bokrétaünnep hagyománya egészen a 14. századig nyúlik vissza és azt ünneplik, hogy az elkészült tetőszerkezettel meg van az épület legmagasabb pontja. A rendezvény elején köszöntőt mondott Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, aki azt hangoztatta, hogy 2015 óta tartanak a Modern városok program fejlesztései a városban. A több mint 14 milliárd forint kormányzati támogatásból megvalósuló uszoda jelentős szerepet fog játszani a város életében, hiszen már 2015-ben is az volt a cél, hogy új, erős vízisport valósuljon meg Sopronban.


 

Dr. Farkas Ciprián polgármester kiemelte, hogy a Modern városok programon belül a Lővér program egyik beruházása az új uszoda építése és minden remény meg van arra, hogy jövő júniusban megnyitja kapuit a nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas uszoda.

Hozzátette, hogy az épülő uszoda az itt élő soproniak sikere is. Évszázadok óta nem volt ilyen léptékű fejlesztés a városban, hiszen az uszodán kívül még sok fejlesztés van folyamatban: készül az M85-ös gyorsforgalmi út, elkezdődött a kivitelezése az Árpád utcai parkolóháznak, folyamatosan újulnak meg az utak, október 1-jén újraszentelik a Szent Mihály-templomot, emellett hamarosan elkezdődnek a Fertő-tavi fejlesztés munkálatai – sorolta.

A polgármester hozzátette, hogy köszöni minden soproninak, akik a munkájukkal és tehetségükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy Sopron ismét naggyá váljon.

Khaut András, a FÉSZ Zrt. igazgatósági elnöke a kivitelezésről azt mondta, hogy az ütemtervnek megfelelően haladnak. A tartószerkezet és a tetőszerkezet elkészült, a fatartókra felkerültek a fémlemezek, amelyek a hő- és vízszigetelést fogadják majd. A medencéket már feltöltötték vízzel, hogy a vízzáró képességüket megvizsgálják. A víz leengedését követően elkezdik burkolni. Az épületben jelenleg a gépészeti és villamos szereléseket végzik.

A bokrétaünnepen részt vett dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármester, valamint a közgyűlés több tagja.

A Soproni Lővér Uszodát a WHB-FÉSZ konzorciuma kivitelezi.


Forrás:
https://www.sopronmedia.hu/cikkek/bokretaunnep-teto-kerult-az-uj-uszodara
2020.09.11.