FÉSZ

A Fertődi Építő lehel újra életet a soproni Lenck-villába

Megújul a soproni Lenck-villa és kertje a FÉSZ Zrt. kivitelezésében. A város önkormányzata nettó 1,235 milliárd forintos összegben kötött szerződést a céggel, a projekt a Modern Városok Program keretében valósul meg. A villát 1890-ben eklektikus stílusban építették Hofer Ottó tervei alapján. A Lenck család 1901-ben tönkrement, a villát eladták, s 1913-tól múzeumi funkciót töltött be, azonban már évek óta üresen áll.

A munka során a műemléki védelem alatt álló épület kívül-belül megújul: a rekonstrukcióba beletartozik a szigetelés, a külső-belső vakolat, a födém, a tető, a nyílászárók és a padló felújítása is, valamint a gépészeti, elektromos és tűzvédelmi munkák. A homlokzatot műemléki vakolat rendszerrel látják el és az itt, valamint a tetőn lévő figurák és díszítések is megújulnak kőszobrász restaurátor által. Restaurálják továbbá az étkező mennyezetén található festményt is.

A kerti sétaút-hálózat zúzottkő burkolatot kap, a szökőkút kőfelületeit lecsiszolják, és egy másolat segítségével visszaállítják a rajta található kiköpő figurát is. A kertben emellett tíz fát ültetnek és több mint 6600 négyzetméteren füvesítenek, valamint padokat és szemetes edényeket helyeznek ki. Az épület pincéjében lévő sírköveket a kerti kőfalnál található sírkőtárba helyezik át, ahol az egykori barokk evangélikus temetőből átszállított síremlékek állnak.

Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2018/05/a-fertodi-epito-lehel-ujra-eletet-a-soproni-lenck-villaba