A Tudományos Központ fő funkciója a NYME és a benne működő tradicionális Karok - elsősorban az Erdőmérnöki és Faipari - oktatási tárgyainak (erdő, fa, élővilág) élményszerű, interaktív bemutatása, ezen keresztül az egyetem népszerűsítése.
Célja, hogy az egyetem területére érkező vendégeket, diákokat, érdeklődőket megismertesse a botanikus kerttel és az egyetemen folyó kutatómunkával.
Az épület a NYME területén, természetvédelmi területen, védett arborétumban új létesítmény csak meglévő épületek helyére - azok bontásával - épülhetett.
Az Egyetem területén a 60-as évekig nyitott uszoda működött. Az uszoda tömör téglafalkerítéssel körülvett nyitott beton medencetér volt. A használaton kívüli uszoda az utóbbi évek alatt rendkívül rossz, elhanyagolt állapotba került, bontása szükségessé vált. A Tudományos Központ az ennek területén létesült. Az új épület pince, földszint és egy galériaszintből áll.
A földszinten előcsarnok-fogadótérbe érkezik a látogató, amely egyben időszaki kiállító-bemutatótér is. Itt kap helyet az információs pult és egy önálló jegyzetárusító helyiség is. Ebből az elosztó térből nyílik a 2 szint belmagasságú galériás kiállítótér, amely több lehetőséget rejt különböző interaktív állomások elhelyezésére, de rendezvények megtartására is. Az előcsarnokot lépcső és lift köti össze a pince-, és galériaszinttel.
A pinceszinten található egy oktató helyiség, egy tároló-szertár – amely vitrines üvegfallal kapcsolódik az előtérhez-, a kiszolgáló vizesblokk valamint az épületet ellátó gépészeti tér is. Az épület két szint belmagasságú kettős ragasztott fa vázszerkezetű, üveg homlokzati fallal térelhatárolt.
A végzett munka rövid leírása:
- A pinceszint monolit vasbetonvázas szerkezet, falak, födémek, oszlopok.
- A pinceszint, mint fogadószerkezet működik a felette 16 méter széles 7,3 méter magas 6 keretállásos 5,8 méteres raszterben dupla ragasztott fatartós szerkezet elhelyezésére.
- A faszerkezettel egybeépítve függönyfalként fémvázas hőhídmentes „üvegbura” került kialakításra. Ezen belül monolit galériás kialakítással újabb szint került kiépítésre.
- Az épületben 1 személylift működik.
- Az épület fogadóépületként és bemutatóteremként működik a későbbiek folyamán.
- teljes gépészeti-, villamos-, szakipari kivitelezés a belső részeken
- tűzjelző rendszer kiépítése
- az épület teljes friss levegő ellátása és fűtése gépészeti úton történik
- teljes közmű-, út-, parkoló- kivitelezés, parkosítás kivitelezése tereprendezéssel
A létesítmény összes hasznos alapterülete: 1800 m2