FÉSZ

Budapest, Sorsok Háza

Épületátalakítás, alvállalkozás

A kivitelezés időtartama: 2013. december - 2015. július


A volt Józsefvárosi Pályaudvar helyén kialakítandó, Sorsok Háza (Holokauszt Emlékmúzeum) építésére kiírt közbeszerzési pályázat keretében megvalósítandó beruházás teljeskörű épületgépészeti feladatainak megvalósítását, a Market Zrt., mint generálkivitelező mellett, épületgépész szakkivitelezőként a FÉSZ Zrt. végzi.

A legmodernebb technológiákkal, és korszakalkotó, egyedi belsőépítészeti elemekkel tervezett múzeumkomplexum, részben a meglévő épületek felújításával, részben újak építésével létesül. A központi épület előtti térre új földalatti kiállítótér épül a hozzá kapcsolódó közlekedő területek valamint a felszíni és felszín alatti térrendezés beépítéseivel. A meglévő és az új épületrészek között új térkapcsolatok és átjárók létesülnek a földfelszínen és a felszín alatt is.
 
A több, mint 5 milliárd forint beruházási értékű projekt ütemezése rendkívül feszes, hiszen a kivitelezés 2013. decemberében indult.


Hasonló referencia munkáink

Tárnok, Önkormányzati épületek

Épületfelújítás, Generálkivitelezés

Sopron, Deák-tér

Új épületek, Generálkivitelezés

Sopron, Mentőállomás

Új építés, Generálkivitelezés

Celldömölk, Kemenes Vulkánpark

Új építés, Generálkivitelezés (ELISMERŐ OKLEVÉL)